Egy bika lánc keresztmetszete

Szarvasmarhák Bos L. A házi marha Bos taurus L. A szarvasmarha az emberiségnek legfontosabb háziállata. A mai kultúránknak, egy bika lánc keresztmetszete mezőgazdasági kultúrának a szarvasmarhatenyésztés az alapja. A marhának háziállatul való megszerzése nagy jelentőségű esemény az emberiség történetében.

FÜGGŐ ERESZCSATORNA – MŰSZAKI INFORMÁCIÓK

Manapság a szarvasmarha a sertés mellett a legfontosabb hústermelő állat. A Poroszországban fogyasztott húsnak Természetes dolog, hogy a viszonyok egy bika lánc keresztmetszete téren fokozatosan javultak. A húsfogyasztás növekedése mellett tól ig Esslein tanár adatai szerint a szarvasmarhák vágósúlya 27 százalékkal növekedett.

A szarvasmarha már a történelem előtti időkben az egész ó-világban el volt terjedve és csak magas északon hiányzott, ahol tartását a mezőgazdasági viszonyok lehetetlenné teszik.

A széleskörű elterjedésnek megfelelően a szarvasmarhák testalkata igen sok irányú változást mutat. Az alig egy méter magas törpemarhák mellett másfélméternél magasabb marhaóriások is vannak. Ismeretesek azután óriásszarvú állatok, melyeknél a szarvhossz a kétmétert is meghaladja, viszont pedig vannak szarvnélküli állatok is. Egyik másik fajtánál a fülek hossza növekedett, másoknál pedig a fej rövidült meg, sőt esetenként mopszfej alakulás állt elő, amelyeknél az alsó állkapocs megnyúlt és a metszőfogak ennek folytán szabadon előállanak, így például a niata marhánál.

Még a négy tőgybimbó száma is megszaporodott egyik-másik bőven tejelő fajtánál. Így Hahn egyik tehénnél nyolc tőgybimbót és azonkívül még fattyúbimbókat is egy bika lánc keresztmetszete. Csak a törzs és a végtagok, nagyságuktól eltekintve, nem módosultak jelentékenyen, mert az ember a hús- és igahasznosítás miatt nem tekinthetett el e szükséges testrészektől és ennélfogva a kutyákra emlékeztető különleges formákat nem tenyésztett ki.

A szarvasmarhafajták csoportosítása rendkívül nagy nehézségeket okoz.

Leírójellegű megkülönböztetéseknél a származási hely szerint hegyi- és lapálymarhákról szólanak, de ennek a megkülönböztetésnek tudományos, szisztematikai jelentősége nincsen. A szarvasmarha fajták legrégibb beosztása Rütimeyertől származik, aki a koponyaalakulás alapján csoportosította a házimarhákat.

Azokat a marhákat, amelyeknek a koponyaalakulása legközelebb áll az őstulokéhoz, Bos Taurus primigenius fajtacsoport néven szokás megkülönböztetni. Ezek koponyáját jellemzi, hogy körvonalai egyenesek, a szemgödrök ferdén, oldalt és előre irányulnak, a homlok sík, a egy bika lánc keresztmetszete egyenes, az állkapocs felső szára ferdén irányul, a szarvak magasan tűzöttek.

Ez alapon Owen ezt a fajtacsoportot hosszúhomlokúnak Bos taurus longifrons nevezte el. A szemboltok között a homlok horpadt és kiszélesedő. Az arcorri rész elfinomodó és rövid. Az állkapocsnak fölhágó szára meredek.

Rütimeyer a Bos taurus brachyceros, vagyis rövidszarvú tulok egy bika lánc keresztmetszete azért választotta, mert a svájci cölöpépítményekben valóban rövidszarvú marhák maradványait lelték. Ez a név azonban helytelenül van megválasztva azért, mert e fajtacsoportba igen hosszúszarvú marhák is tartoznak.

Ebből kifolyólag mi a régebbi, Owen által ajánlott elnevezést fogjuk használni, mert a hosszúhomlok és a rövid arcorri rész minden esetben jellemzi a szóbanlevő fajtacsoportot. Szarvatlan marha koponyája. Egy bika lánc keresztmetszete tehén koponyája. E két fajtacsoporthoz a svéd Nilsson még egy harmadikat állított fel.

Radikálisan megváltozhat a csomagolóipar

Ezeket a terjedelmes homlok jellemzi, amely széles és hosszú, a szarvak között kiemelkedő és a szemboltok között kiszélesedő. Az orr és arc csontjai rövidek, a szarvtövek kinntűzöttek. Legjellegzetesebb e fajtacsoportban a terjedelmes homlok és ennek alapján támaszkodva a svéd tőzegben talált koponyamaradványokra, nevezi Nilsson a szóbanlevő fajtacsoportot Bos taurus frontosusnak, vagyis nagyhomlokúnak.

Nagyhomlokú tehén koponyája. A házimarhák egy következő fajtacsoportját Wilckens állította fel: a Bos taurus brachycephalus, vagyis rövidfejű marhák csoportját az osztrák Alpesekben talált koponyaleletek alapján.

E fajtacsoportot jellemzi a feltűnő rövid arcorri rész, továbbá a szemboltok között erősen kiszélesedő homlok, és annak egyenetlenül domború volta. Rövidfejű tehén koponyája.

A felsorolt négy fajtacsoporthoz legújabban Arenander még egy ötödik, a szarvatlan marhák Bos taurus akeratos fajtacsoportját fűzte hozzá. Legújabban pedig Stegmann még egy hatodik, a felfelé irányuló nyárs-szarvú marhák Bos taurus orthoceros fajtacsoportot állította fel, amelyeknél a szarvalakulás volna a legjellemzőbb és legfontosabb fajtabélyeg.

E fajtacsoport a délkeleteurópai vörös síki marhákat foglalja össze. Meg kell jegyezni, hogy a felsorolt fajtabélyegeken kívül az egyes fajtacsoportok között a fogazatban és az egyes csontokban még más anatómiai eltérés is van, mi azonban csak a legfontosabbakat és legkönnyebben felismerhetőket emeltük ki.

A szarvasmarha-fajták csoportosítása főképpen az európai házimarhákra vonatkozik, míg ellenben a más világrészbeliek csoportosítása nehézségekbe ütközik.

FÜGGŐ ERESZCSATORNA – INFORMÁCIÓK

Már Egy bika lánc keresztmetszete ben felhívta a figyelmet arra, hogy egyazon, vagy rokonfajtákba tartozó szarvasmarhák koponyaalakulása nagymértékben eltérő lehet egymástól. És Middenforff, akinek az északorosz marhák közelebbi ismertetését köszönjük, nem tudta a fajtákat megnyugtató módon a Rütimeyer–Wilckens-féle fajtacsoport-sémába illeszteni.

Még nagyobbak a nehézségek, ha az európai marhákon kívül más világrészbelieket, így különösen a zebut is e fajtacsoportokba akarjuk illeszteni.

E nehézségek miatt Duerst kétfajta csoportot állított föl a szarv hossza alapján: a hosszúszarvú Bos taurus macroceros és a rövidszarvú marhákat Bos taurus brachyceros különböztette meg.

Bika szalagféreg ciklus

Ez a beosztás sem valami szerencsés, mert a szarvak hossza a környezettől, vagyis az állat életfeltételeitől nagymértékben módosul. Wilckens a rövidszarvú, Hilzheimer pedig a frontosus marhákról, amelyeket az Alpesekből Magyarországra vittek, kimutatta, hogy az új hazában már néhány nemzedék mulva a magyar marhához hasonló állatokká formálódtak át.

Ezenkívül még a délamerikai frankeiro marha is figyelmet érdemel, amelynél az európai őseivel szemben a szarvak hossza 1–2 méternyire megnőtt. Ez bizonyára olyan változat, amelyet a délamerikai rögre és klímára kell visszavezetni. Különös módon a szóban levő változat feltűnően hasonlít az őstulokra. A frankeiro marha a braziliai Sanpaolo-tartomány mezőségen vált otthonossá. Duerst sorozatos elmés kísérleteket végzett arra vonatkozólag, hogy a koponya alakulását a szarvak fejlettsége és hossza mennyire befolyásolhatja.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő májat? Hasznos és fontos tippek

Hilzheimer véleménye szerint azonban a koponyának csak az a része alakul át, amelyet a szarvak megterhelnek, így például a fejél, míg ellenben a koponya egyébiránt nem változik meg jellegzetesen. A szarvatlan marháknál például a fejél félköralakú, a sarkok hiányoznak; ez az egy bika lánc keresztmetszete egyrészt abból ered, hogy a szarvtő helyén a homlokcsont ki- és hátrafelé terjed. E feltevést igazolja az a körülmény, hogy a fiatal korban mesterségesen szarvtalanított marhák fejéle hasonló formájúvá lesz, mint a szarvtalan marháké.

Valószerű, hogy a egy bika lánc keresztmetszete marhák búbos fejéle onnét származik, hogy a szarvak nem tudják a homlokot kellőképpen oldalt és felfelé irányítani. E szóban levő és más változások azonban jellegzetes módon megmaradnak a koponyán. Így a mesterségesen szarvtalanított marháknál a koponya alakulását mindig meg lehet különböztetni az eredetileg szarvtalan marháétól, akár a primigenius, akár pedig a brachyceros marhát szarvtalanítjuk.

Helminth vizsgálat elmondottak alapján ezidőszerint az látszik legcélszerűbbnek, ha a szarvasmarha fajtákat az ismertetett fajtacsoportokba osztjuk, a zebut pedig ezektől függetlenül, külön tárgyaljuk.

Egy bika lánc keresztmetszete zebu fejalakulása és színeződése a síki primigenius marhákéhoz áll legközelebb. Ehhez legalább is az afrikai zebu a zsírpúpnélküli marhával különböző átmeneti formákkal át van hidalva. Nem valószerűtlen ennek folytán, hogy a zebu a közönséges marhából, mint síki változat állt elő és a marján levő zsírpúp, amelynek alapját csontok is kerek féreg éjjel, táplálék fölhalmozódására szolgál.

A zsírpúp fejlettsége az állat táplálkozásának fokával áll összefüggésben. Továbbá az egyes fajták szerint is módosul; ismeretes ugyanis egyik-másik fajta, amelyek zsírpúpnélküliek, a púposokkal szemben.

Sőt, Gmehling Gilanban Perzsia olyan marhát is látott, amelynek két zsírpúpja volt. Ezekután az a kérdés, hogy a koponyaalakulás alapján megkülönböztetett és felsorolt hat fajtacsoport, amelyek közül Schoetensakk szerint öt már a kőkorszak alatt létezett, ugyanennyi vadtulokra vezethető-e vissza? A szarvatlan marhákra vonatkozólag ezt minden további nélkül ki lehet zárni. Minthogy vadonélő szarvatlan ősei már régen eltűntek, amikor az ember megjelent, továbbá, mert a többi háziállatok között is, egy bika lánc keresztmetszete a kecskék, a juhok, a bivalyok és a jak között is előfordulnak szarvatlan változatok, arra kell következtetni, hogy a szarvatlan marha az emberi tenyészművészet produktuma volt.

Ezt a feltevést támogatja az a körülmény, hogy a szarvatlan és a szarvalt marhák között számos átmeneti forma van, amelyeknél a szarvak durványosak és nincsenek a homlokcsontokkal összenőve. De még a visszamaradt négy fajtacsoport közül is kettő minden további nélkül a másik kettőre vezethető vissza. A nagyhomlokú tulkokat általában az őstulok olyan származékainak lehet tekinteni, amelyek a bőséges takarmányozás hatására álltak elő.

E fokozatos fejlődést a svájci cölöpépítményekben egy bika lánc keresztmetszete, amelyekben Rütimeyer egy átmeneti formát talált, amelyet Bos t. Ez az oka annak, hogy a nagyhomlokú tulok fogalma igen ingadozó és e fajtacsoportban alig találunk két marhát, amelynek koponyája teljesen megegyeznék egymással. A rövidfejű marhák az arcorri rész megrövidülése és bizonyos mértékben mopszfejalakulása folytán keletkeztek az eredeti főcsoportból. Ezek szerint még két fajtacsoport, a brachyceros és a primigenius fajtacsoport marad vissza.

Ezeknél viszont azt a különös körülményt lehet megállapítani, hogy Európában legelőször jelentkeznek, de viszont a vadtulokhoz a legkisebb hasonlatosságot mutatják. Winge szerint a brachyceros marhák maradványait már a régi Kőkorszakkal határos legrégibb rétegekben fel lehet találni.

Később elterjedtek egész Európában és különösen a cölöpépítményekben találhatók gyakran, amelyből Rütimeyer írta le őket legelőször Bos t. E sajátszerű, valamennyi vadtuloktól eltérő alakú marhák származása igen sok vitára adott alkalmat. Rütimeyer tagadja, hogy ezek az európai őstuloktól származtak volna, és azt hiszi, hogy ezek származását Európán kívül kell keresni.