Andoni Iraola vezeti most a Liverpool csapatát, és pályafutása a csúcson van, pedig menedzseri karrierje a ciprusi AEK Larnacánál kezdődött, és az elbocsátásával ért véget. Adam Bate azt vizsgálta, mi ment félre akkor, és előre lehetett-e jelezni, hogy később ilyen magasra jut.
Hét évvel ezelőtt az első menedzseri munkahelyéről, a ciprusi első osztályban szereplő AEK Larnacától bocsátották el, miután a csapat egymás után több bajnokin nem nyert. Iraola a tapasztalatból tanult, Spanyolországban, a Mirandesnél építette újra a karrierjét, majd a Rayo Vallecanóval és a Bournemouthcal nyújtott kiemelkedő teljesítményt, ami megszerezte számára az Anfield-lehetőséget. A régi csapattársai számára bizonyára furcsa látni ezt az emelkedést.
Volt-e olyan, aki abban a januári napon hitt benne, amikor a Larnaca 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a későbbi utolsó helyezett Ermis Aradippou ellen? Ez a döntetlen hatra növelte a bajnoki mérkőzések sorozatát sikertelenül, és Iraola ezzel a sorozattal fizetett az állásáért.
Jelek az eredményeken túl
Voltak-e olyan jelek az eredményeken túl, amelyek azt sugallták, hogy Iraola nagyobb dolgokra hivatott, és csupán egy gyorskezű elbocsátási kultúra áldozata lett a ciprusi klubnál? David Catalától, aki Iraola irányítása alatt játszott a Larnacában, az utolsó mérkőzést is beleértve, megtudtuk, hogy valóban látott biztató jeleket.
„Már akkor nagyon világos elképzelései voltak arról, mit akar” – mondja Catala a Sky Sportsnak. „Lehetett látni, és a játékosok mind arról beszéltek, hogy fantasztikus edző lesz belőle. De eljutni erre a szintre? Azt mondani, hogy a Liverpoolnál fog dolgozni? Ez nagy állítás.”
Iraola egész játékoskarrierjét Európában töltötte, az Athletic Clubnál, majd rövid ideig a New York City csapatában szerepelt az Egyesült Államokban. Első menedzseri lépése, a Larnaca, kilépést jelentett a komfortzónájából, pedig a klubban volt spanyol kolónia is.
Kezdeti hatása lenyűgöző volt. Az Európa-liga csoportkörébe vezető három selejtezőkört sikerült megnyernie: a Dundalk, a Sturm Graz és a Trencín ellen aratott győzelmet. Ugyanilyen fontos, hogy a Larnaca játékosai szívesen fogadták Iraola kiváló ötleteit.
„Ciprusi klubnak az Európa-ligában szerepelni elképesztő volt” – magyarázza Catala. „És az a munka, amit végzett, jó volt. Ugyanazok az elképzelések voltak, amelyeket ma a Liverpoolnál is szeretne: magasan présel, és agresszív akar lenni labdával és labda nélkül is.”
Ciprusban akkoriban ez különösen ritka volt. „A játék üteme ott nagyon lassú volt. 38 éves koromig játszhattam ott, mert nem volt olyan magas a tempó.” Iraola más játékszemlélettel rendelkezett, amelyet Bilbaóban, Marcelo Bielsa tanítványaként sajátított el.
Catala elmagyarázza: „Vele minden robbanékonyabb volt, több volt a ritmus és az intenzitás. Látszott, hogyan csinálta ezt Marcelo az Athletic Clubnál. Emlékszem, néha olyan volt, mintha mi is ezt csinálnánk. Őrült dolgok, például embert embernek követni az egész pályán. Játékosként ez őrültség volt.”
Catala ma már felismeri, hogy ez a futball jövőjéből mutatott egy szeletet. „A futball abba az irányba halad. Ahogyan présselni kell. Megváltoztatta a játékosok mentalitását.” Még az ország futballjára is hatott. „Kicsit megváltoztatta a ciprusi bajnokság ritmusát.”
Egy ideig működött a dolog. Decemberre, a tízedik meccs környékén, a Larnaca a második helyen állt a tabellán, a Limassol mögött, amely ellen ebben az időszakban egyetlen vereséget szenvedett. Iraola csapata valójában megelőzte a hatszoros címvédő, és a végül bajnokot adó APOEL csapatát is.
A bukás
Ám minden gyorsan felbomlott. Európában egy 5–1-es hazai vereség érte a Bayer Leverkusen ellen, amelyet három idegenbeli út közé szorult, és ezeken egyetlen győzelem sem született. Egy hazai, minimális különbségű vereség a karácsonyi szünet előtt tovább növelte a nyomást.
Az Omonia elleni idegenbeli vereség, majd az Ermis elleni döntetlen pecsételte meg a sorsát. Történtek taktikai változtatások, de nem jelentős módosítások. „Nem változtatott sokat a gondolkodásán a különböző csapatok elleni játékmóddal kapcsolatban” – emlékszik vissza Catala.
A valódi tanulság az volt, hogy még egy olyan környezetben is, amely a játékos-éveiben egy ilyen kiemelkedő alak számára a reflektorfénytől távol eső helynek számított, a nyomás gyorsan jön a futballban. „Ha nem jönnek az eredmények, nehéz megőrizni a tulajdonosok bizalmát.”
Catala elmagyarázza: „Ciprus nagyon nehéz hely az edzőknek, különösen a fiatal edzőknek, mert a klubok tulajdonosai nagyon szenvedélyesek. Amint nem jönnek az eredmények, úgy bocsátják el az edzőt, mintha semmiség lenne.
Amint elveszítenek meccseket, különösen az alacsonyabb osztályú csapatok ellen, a szurkolók azonnal a tulajdonossal beszélnek, a tulajdonos pedig kiborul. Nem lehet olyan stabilitás, amelyre egy fiatal edzőnek szüksége lenne. Ez történt Andonival.”
Catala, aki később maga is a Larnaca edzője lett, egy kicsit tovább bírta, mint Iraola, és igyekezett hasznosítani a régi edzőjétől tanultakat. Úgy véli, Iraola is profitált ebből a tapasztalatból. „Jó döntés volt, hogy ott kezdte” – állítja határozottan.
„Ciprus senki számára nem könnyű hely, de jó kezdőpont egy fiatal edző számára. Lehetősége volt Európa-ligás csapatot irányítani, például. Sajnos a futball mindenhol nagyon bizonytalan most az edzők számára.
Rövid időszak volt. De sok mindent megtanulhatott a ciprusi tapasztalatából arról, hogyan kezeljen helyzeteket. Ez volt az első munkahelye, abból mindenképpen kell valamit magával vinnie. Biztos, hogy azóta sokat fejlődött, és sokat fejlesztette magát.”
Hogy a Liverpool edzőjévé váljon, az sem kevés. „Örülök neki. Ha megnézzük az elmúlt éveket, látszik, hogy egyértelműen fantasztikus edző. Nem mondhatom, hogy nem számítottam rá, de kissé meglepő.” A larnacai elbocsátástól a Liverpoolig vezető út valóban nem is lehetett volna más?